A táplálkozás az ember egyik alapvető fiziológiai szükséglete, éppen ezért különösen szorongató érzések ébrednek a szülőben, ha gyermeke étkezése körül probléma adódik.
Az átmeneti táplálási nehézségek csecsemőkorban, megfelelő szakmai támogatással, sokszor egészen apró változtatásokkal orvosolhatók. Viszont, ha a szülők nem kapnak szakszerű tájékoztatást, csatatérré válhat az etetési helyzet, s hónapokig, évekig fennálló evészavar alakulhat ki.
A szopás, a tápszer vagy étel elutasítása, az étvágytalanság, a napi rendszerességű hányás, a szopási- vagy nyelési nehézségek a 6. hónap után újabb kihívásokkal egészülhetnek ki. Az étel teljes elutasítása, a szilárd /félszilárd ételektől való elzárkózás, bizarr étkezési szokások kialakulása ( pl. csak mesét nézve, vagy a figyelmét más módon elterelve hajlandó a gyermek enni) rendkívül gyakori probléma. A mindennapi küzdelmek próbára teszik a legtürelmesebb szülőt is!
Fontos tisztában lenni azzal, hogy a sikeres étkezésnek számos feltétele van. A baba illetve kisgyermek anatómiai érettsége, hogy képes legyen összehangoltan működtetni a rágáshoz, nyeléshez szükséges izmait, az érzékelés, a kommunikáció, sőt a fizikai és kognitív funkciók mellett ugyanolyan lényeges a pozitív érzelmi légkör is az asztalnál!
A párbeszéd, ami éves közben a csecsemő és szülője között kialakul, tovább formálja a kapcsolatukat, befolyásolja a bontakozó kötődés minőségét, egymás mélyebb megismerését is szolgálja. Ezért kiemelt gondot kell fordítani az étel „érzelmi tálalására” is. A táplálási kapcsolat alapja a válaszkész szülői gondoskodás. Felismerni, pontosan értelmezni a még nem beszélő gyermek jelzéseit (éhség, jóllakottság), időben, s a gyermek fejlettségi szintjéhez igazodva reagálni rá, olyan szülői képesség, ami részben adott, ugyanakkor fejleszthető is!
Az első 6-8 hónapban a csecsemő a táplálkozása teljes mértékben a gondozójától függ, a kapcsolatuktól abszolút elválaszthatatlan. S ezután is nagymértékű marad a függés, de ahogy a csecsemő képes stabilan ülni, s a kezével megragadni és a szájához emelni az ételt is, mérföldkőhöz érkezik a táplálási kapcsolat. A kontroll egy kis részére már ő is igényt tarthat. A szülő felelőssége megkérdőjelezhetetlen abban, mivel, mikor, hol és hogyan kínál enni gyermekének, azt viszont, hogy mennyit kíván enni, bizony a gyermek dönti el. Néha nagyon nehéz ezt a bizalmat megadni neki, s ekkor érdemes mélyebbre ásni magunkban, megkeresni saját félelmeink gyökerét.
A táplálási „gubancok” okai rendkívül szerteágazóak, oldásában szülő-csecsemő/kisgyermek konzulenshez érdemes fordulni szakszerű segítségért.
Forrás: Hédervári-Heller Éva: A szülő -csecsemő konzultáció és terápia (2020), Animula
